Lehulló falevelek vagyunk mind...
Az élet fáján növekszik a lelkünk, mit körbe ölel a testünk, ami maga a falevél...de benne van az élet, ami a körforgás maga, és soha el nem múlik.
Mert ami örök, az a fizikai szemnek láthatatlan...ami mulandó az látható...
Aki a szívével lát, meglátja az örök értéket mindenben, és mindenkiben.
De először Magában kell...mert ha Magadat meglátod, felfedezed a Kincset, akkor azt mindenben megfogod látni...de a Kincs nem kint van. Ha ott keresed, folyton elbuksz, mert az nem a Tied, és addig nem is látod meg azt, ami mindenben egyformán jelen van. Ehhez először a belsődben kell rálelned, és aztán a kintben is a bentet látod már, akkor az is örök lesz, de amit kint felfedezel, már nem a kinti szemeddel fogod látni. Ugyanazt látod, mint eddig, az nem változott, az eddig is ott volt. Te változtál, és a perspektívád...lehullt a fátyol, ami eddig elkendőzte az igazságot, azzal, hogy megnyílt a szív kapud.
De ehhez sok belső harcot kell megvívnod, és az igazi ellenségeid benned laknak.
Annyira gyönyörű ez az egész, és ettől nem félnetek kell, hanem megindulni, és felfedezni, MINDIG LESZ SEGÍTSÉG!
Kérem a Lelked...nem a személyed...a Lelked, hogy menj tovább, ne állj meg fi(ú)-vérem, nő-vérem.
Mert aki Krisztus kelyhéből iszik, és oltja szomját, az egy test, egy vér, és egy az Ő világuk.
Krisztus újra itt van köztünk, de nem kíséri tüzijáték, és felhajtás a lépteit...csendben érkezett meg, és itt van mindenkinek a szívében, érzem ŐT MOST IS...
Drága Mesterem...üdvözöllek, és Téged is kedves Vándor, ki eddig eljutott az üzenetben.
Ne állj meg, nehéz idők, de tarts ki, és szüntelen keresd a fizikai szemmel láthatatlant...mert ha megtalálod, nem lesz semmi földi, ami megrémiszthet, mert onnantól nem lesz Benned félelem, bármi is történjen.